MŰVÉSZEINK / MŰVÉSZPORTRÉK
 Életutak - Történetek - Gondolatok 

Dávid Norbert -  Hangulatok és történetek 

Rubint Ávrahám Péter - Ezernyi pillanat 

Balogh Edina - Megfestett boldogság

A TÖRTÉNETEM 

Ahogy én emlékszem, mindig is művész akartam lenni, bár a családunk anyagi helyzete ezt nem engedte meg. A kedvenc időtöltésem a kiránduláson kívül a rajzolás és a festés volt. Alkotásaimhoz a témát, az inspirációt, ösztönösen a természetből merítettem. Mindig is vonzott az élet, az élő misztikuma. A részletekben való elmerülés, az organikus formák, mintázatok, a természeti erők, tulajdonságuk megfigyelése, a titkok kutatása. Azt hiszem, hogy az alkotás tehetségének ajándékát és ezt a különös érzékenységet azért kaptam, hogy felhívjam a figyelmet az ember és a természet között lévő összeköttetésre, amely hatással van fizikai testünkre, szellemünkre és lelkünkre is.

MIÉRT CSINÁLOM? 

Saját tapasztalataim alapján, autodidakta módon tanultam rajzolni, festeni. Sokat olvasok, képzem magam, szeretek új technikákat, anyagokat kipróbálni és a saját határaimat feszegetni. A festészet számomra kifejező eszköz, érzések, sugallatok és impressziók formába öntése. Szabadság, kísérletezés, örömteli és felszabadító folyamat, melynek élvezem minden pillanatát! Csodálatos, ahogy a színek keverednek a vásznon, a színes foltok és ecsetvonások, mint mozaik darabok állnak össze egy teljes egésszé. Ebben a folyamatban a képek születése alatt nem csak az általam használt anyag alakul át, hanem én is. Ez egy utazás legmélyebb, legbelsőbb világomba, kapcsolat önmagammal, meditatív, időtlen állapot, különleges érzés.


Szél Róbert - Terra 

Ö N É L E T R A J Z

Kecskeméten születtem, és a kecskeméti Piaristákhoz jártam általános iskolától egészen a gimnázium végéig. 2014-től a sikeres felvételi után megkezdtem tanulmányaimat Szegeden a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz- művészettörténet Tanszéken. Egy év múlva a festészet szakirányon Szabó Tamás, Munkácsy-díjas szobrászművész és festő lett a mesterem. Aki ismer az tudja, hogy csapongó természetem van. Szeretem az újat és igen könnyen jövök tőle lázba. Ez az eddigi munkáimon is jól nyomon követhető. 2017-től kezdve egy sokkal tudatosabb szemlélődés és alkotás jellemez. Korábban a portré és az emberi arc foglalkoztatott, most mindinkább a véletlen, mint rendező elv az, ami figyelmem középpontjában áll. Az életet, mint egy és hatalmas rendszert próbálom szemlélni, megfigyelni és hagyni, hogy kijelölje számomra véletleneivel a témát, amivel foglalkozom. Ahogy a képeimen, úgy az életemben is igyekszem ezeket a véletleneket bizonyos szintig irányitani, hogy ne csak egy végleten sodródás legyen. Terápia is egyben, amiben igyekszem a munkáimmal közelebb kerülni magamhoz, engedni, hogy közelebb kerüljenek hozzám mások, valamint a képeim magához a külvilághoz. Intuíció és szabad asszociáció az, amivel egy-egy témához hozzá nyúlok. Nincs egységes narratíva, de a munkáimat egymás mellé állítva, feltűnik a folytonosság. A Terra című sorozaton a konstruktivista fogalmazásmódot ötvöztem a véletlenekből született formákkal, a képek tektonikáját téve a középpontba. Először, a korábbról kimaradt hulladék vásznakat és nyesedékeket ragasztottam össze, kisméretű rámákon. Később már direkt erre a célra készítettem különböző színű festékkel átitatott anyagokat és azokat kombináltam egymással.


Dávid Ervin - Atmoszférák festője

Ö N É L E T R A J Z 

42 éves vagyok, nős, két kisfiú édesapja. Családunkban többen is jó kézügyességgel rendelkeztek, anyai nagyapám fazekas volt, nagymamám is édesanyám is gyönyörűen rajzolt és pingált. A művészet és a természet szeretetét nekik köszönhetem. Rendszeresen két éve kezdtem el festeni, akril festékkel, vászonra. Igaziból nem tudom miért csak 40 éves koromban jutottam el ideáig, bárcsak előbb eszembe jutott volna. A kezdetektől fogva tájképeket festek, igyekszem a képeimmel átadni valamit abból az élményből, ami engem ér egy táj szemlélése közben. Számomra egy tájkép megfestése több, mint a látvány rögzítése, és nem is a színekről vagy a formákról szól mindez, hanem inkább azokról az emlékekről, amit a táj felidéz, azokról az érzésekről, hangulatokról, amik ilyenkor bennem zajlanak. Ezt próbálom a képeimmel elmondani. Azt gondolom a festészetnek az alapvető emberi érzelmekről kell szólnia: a szeretetről, a boldogságról, a békéről, a bánatról, a szomorúságról és a fájdalomról. Az én szememben a táj képes ezt a legtökéletesebben visszaadni. Tanulni más festők munkáinak tanulmányozásából és a magam kárán tanultam, nincs mesterem, képzésben nem vettem részt eddig. Rengeteg próbálkozás után a mai napig keresem a legmagabiztosabb hangomat. Mostanában egyre tisztábban látom a hibáimat, de szerencsére egyre többször érzem már azt is, hogy a technikám majdnem tükrözi, amit gondolok, amit mondani igyekszem. Izgatottá tesz, ha a festésre gondolok, gondolataim és álmaim állandó része. Mint a légzés természetessége, úgy veszi körbe mindennapjaim. Folyamatosan vágyom arra, hogy fessek, hogy alkossak, hogy jobb legyek, hogy örömet szerezzek a képeimmel. Magamnak is, másoknak is. Szeretném, ha a képeim valamikor eljutnának messzebbre is a szobámnál, és nagyon szeretném ha egyszer a festményeim sok embert szólíthatnának meg egyszerre. Ez nagyon jó lenne. Alkotók, akik nagy hatással voltak rám műveikkel: Ken Knight, James Naughton, David Atkins, Scott Naismith, Bato Dugarzhapov, Christian Hetzel, Sei Arimori, Ornulf Opdahl, Gerhard Richter, Mark Rothko, Claude Monet, Alfred Sisley, William Turner, Szinyei-Merse Pál.

Bódis Oxána - Elvarázsolt világ